Ma, amikor jöttem hazafelé Pestről, sok minden járt a fejemben. Többek között az is, hogy mennyire igaz az életemre a blogom címe… És nem csak az enyémre… Igaz ez mindannyiunkéra, hogy az életünk egy rajz/ történet, ahogy tetszik. És nincsen benne lehetőség eltörölni azt, ami egyszer már megtörtént. Minden apró találkozás, minden szóváltás hagy egy, még ha csak pár centis kis vonalat is, de hagy a rajzlapunkon, amit nem lehet eldobni, nem lehet lecserélni, és megtisztítani. Hurcoljuk magunkkal, és lehet, hogy egy nap majd találkozunk valakivel, aki összefirkálja az egészet, teljes káoszt hagyva maga után, akkor pedig a mi dolgunk az, hogy új színekkel, új tollakkal és filcekkel, vagy épp a rég beváltakkal elfedjük a firkálmányt… De sosem fog eltűnni. Mindig ott lesz a rajzlapon a bemélyedés, a tinta beleívódik a papír rostjaiba, és megmarad. Egy rövidke társalgás egy idős hölggyel a buszmegállóban is adhat egy határozott, erős vonalat az alkotásunkhoz, egy új gondolatot, amit aztán tovább fűzünk, egy új motivációt, vagy új haragot.
Rengeteg lehetőségünk van, hogy egy újabb darabját tölthessük ki a rajzlapnak… Kereshetünk olyan történéseket, amelyek erős, meleg színű, vastag és karakteres vonalakat húznak… A jó emlékek, és a megbízható barátok, családtagok. De a rossz dolgok is hagyhatnak maguk után elfedhetetlen, hideg és szabálytalan krikszkrakszokat.
Sajnos nem csak rajtunk múlik, hogy mikor, melyik alakít egy kicsit az életünk képmásán…
Számomra a mai napra tartogatott az élet egy lehetőséget, hogy egy régen sokat látott vonalvezetés visszatérjen a rajzlapomra, és remélem, nem fogom megbánni, hogy étem vele. Ha elképzelem az én radír nélküli rajzomat, most nagy összevisszaság van rajta. Néha felsejlik a jól ismert szín, és vonal, egy-egy másik, semleges, vagy hideg színekben pompázó ábra alól amik igyekeztek minden ahhoz az alkotóhoz kapcsolódót eltakarni, részben az én akaratomból, részben egyéb, rajtam kívül álló okokból, de most talán visszahódítja a helyét az elnyomott minta. Lehet, hogy a színe megváltozik, és majd csak idővel fog újra beleivódni a papírba a makacs tinta, de van rá esély, hogy a most elkezdett kis firka a lap sarkában, nagyobbá növi ki magát, és újra összefonódik a többivel. Nem tudja kiradírozni az előző, esetenként negatív nyomait… Én sem tudom, és nem is akarom, mert azokat a békákat bizony le kellett nyelni.. De van rá lehetőség, hogy ha én is tudatosan tollat fogok a kezembe, akkor új, szebb rajzok születnek, amik felülmúlják a régieket, így azok már nem lesznek olyan szembetűnőek, még csúfságukkal sem.
A mai napomhoz pedig még hozzá kell fűznöm egyetlen, fontos mondatot:
Örülök, hogy újra megismerjük egymást, remélem, jó barátok leszünk!
U.i.: Ez pedig a fejléc ver.02… Látható, melyik mellett döntöttem végül :)
