Előfordul, hogy nem vesszük észre a határvonalat, aminek a szélén táncolunk.
Előfordul, hogy addig hajtunk egy nagy célért, hogy végül csak kárt okozunk vele.
Előfordul, hogy nem tanulva, ismét beleesünk ugyanazon hibákba.
Előfordul, hogy félünk, és nem találunk oltalmat.
Néha olyasmi ötlik fel az elménkben, ami nem helyes.
Néha elkövetünk olyan dolgokat, amiket megbánunk.
Néha előbb beszélünk, mint gondolkodunk.
Néha fáj, aminek boldoggá kéne tennie.
Általában előbb látjuk a rosszat, mint a jót.
Általában vakon hibáztatunk, s csak az után gondoljuk végig a problémát.
Általában nevetve gördítünk akadályokat saját magunk elé.
Általában nem valljuk be, ha segítségre van szükségünk.
Gyakran sóhajtunk gondterhelten, mikor nevetnünk kéne.
Gyakran ha ránézünk arra, akit szeretünk, fájdalom szúr a testünkbe.
Gyakran a kedves mosoly mögé gyilkos gyűlöletet rejtünk.
Gyakran felötlik bennünk, hogy az élet, amit élünk, helyes-e.
Mindig arra gondolunk, hogy mi volt több eddig, a rossz, vagy a jó?
Mindig azt mérlegeljük, hogyan viszonyuljunk más emberekhez.
Mindig van olyan, akivel szemben ambivalens érzelmek csaponganak bennünk.
Mindig szükségünk van arra, hogy szeressenek, és hogy szerethessünk.
Emberek vagyunk, mert érzünk, akár fáj, akár boldogít.
Emberek vagyunk, és tudjuk, hogy a veszteségeink új távlatokat nyithatnak meg.
Emberek vagyunk, de közben vágyunk nem azok lenni.
Emberek vagyunk, hibázunk, elesünk, ám felállunk, és még ha megsebezve is, de folytatjuk azt, ami az egyetlen fontos dolog ezen a Világon…
ÉLÜNK.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése