"Miben reménykedsz?
Egy napló lapjai között
Az elrejtett szavak...
Maradandó alak
Minden dolog, amiben hiszünk.
Egy napló lapjai között
Hagyjuk erősen visszhangzani,
Amíg darabokra szakad..."

2009. május 3., vasárnap

Tanjoubi…

… Születésnap

Annak ellenére, hogy 16 évvel ezelőtt, ezen a napon születtem, a maiban nem volt semmi különleges… Reggel sokáig aludtam, és mikor felébredtem, egy kiadós fülhúzogatást kaptam. Azután összevakartam magam, és nekifogtam a rajzolásnak. Sikerült befejeznem. Nagy a kísértés, hogy rakjak fel róla képet, de nem akarom elrontani Megu-sama meglepetését…
Aztán reggeliztem, és kiültem egy kicsit a teraszra.
Fél három körül megérkeztem nővéremék. Még bepakoltak néhány cuccot, meg  felköszöntöttek. Kaptam egy gyönyörű fekete fűzőt…Ami kicsi lett rám… És ráadásul feketében ez az egy méret volt, szóval még kicserélni sem lehet. Anyu azt mondta, megpróbáljuk elvinni szabóhoz, toldani hozzá, hogy jó legyen, de félek, nem fog vele végezni a conig.. és akkor oda az egész… :S Még a szoknyámmal sem vagyok sehol…
Na mindegy. témához visszatérve… Fel lettem köszöntve, anyuéktól a tortát kaptam, gondolom…. Mert az lett volna az ajándékom tőlük, hogy lehet hennám, és hogy mehetek Bokodra… És egyik sem jött össze.. Szóval nem kaptam semmit. Nem mintha vártam volna.. Nincs szükségem igazán ezen a két dolgon kívül, meg persze a conos cuccokon kívül semmi másra. De majd ezeket is megoldom valahogy.

Egészen sokan felköszöntöttek ma, de valahogy egy más világban jártam.. Anyám meg is kérdezte, hogy hol, és én gondolkodás nélkül feleltem rá… Aztán ez megint elszomorított egy kicsit. Basszus, hát itt vagyok 16 éves, és még ennyit sem tudok elérni?! Szánalmas…

Anyu közölte, hogy olyan jó lett a rajz, hogy bele kéne rakni keretbe, és úgy odaadni majd Megunak, de ez így olyan egoistának tűnik…

Kb fél négy körül estem be a gép elé, és leszedtem a Bittorrentet… Azután a sony vegast. Szenvedek is vele rendesen, de végre elhatároztam magam, hogy megtanulom, és nem adom fel… Soha nem adom fel… Muszáj megtanulnom,  hogy én készíthessem a legjobb FV-ket a világon^^

Rájöttem, hogy a születésnapi kívánságok egy fabatkát sem érnek… Pedig annyira elérhetőt kívántam… Annyira, hogy szinte fájt, hogy nem vált valóra… Persze most lehet azt mondani, hogy milyen naiv vagyok, és hiszek a mesékben…
De nem erről van szó… Csak… A remény hal meg utoljára, nem?

Úgy akarok mosolyogni, mint Kai… Ő mindig mosolyog…!

kai-p7

Gomen nasai, ha nem volt egészen érthető ez a mai blog… Így sikerült.

3 megjegyzés:

  1. Érthetőnek érthető volt, csak szülinapi blognak túl szotyi. Nem mondom, hogy "jajj, mert az embernek a szülianpján vidámnak kel lennie", mert hol van az előírva, hogy mikor hogy érezheti magát az ember? :s Nekem is volt már szarabb szülinapom... anyámékkal végigveszekedtük a napot, sőt, karácsonykor is... Viszont azzal sem oldasz meg semmit, ha nem mutatod mit érzel és a fájdalmadon is csak mosolyogni tudsz, mert nem hiszem el, hogy például Kainak olyan felhőtlenül vdám lenne az élete, hogy derüljön látástól megkukulásig...Tudod: a japán természet, a híres "ne traktáljuk még a másik embert is a saját bajunkkal". Baromság..aminek ki kell jönnie, az jöjjön csak ki.
    Egyébként nem mondom, hogy biztos minden klappolni fog, de annyit meg tudok ígérni, hogy felejthetetlenné fogjuk tenni a cont, szurkolok, hogy minél több minden összejöjjön! :)
    Azért arra kíváncsi lennék, merre jártál.. bár valahogy sejtem, javíts ki ha tévedek ^^

    VálaszTörlés
  2. Booooldog szülinapot :D
    ...hát mosolyogni tényleg jó... de ha annyit mosolyogna mindenki mint Kai, az emberség ingerlékeny szociopatákból állna XD *én már csak tudom, egy vagyok a sok közül :D*

    VálaszTörlés
  3. Szerintem nem tévedsz... =)
    A cont illetően pedig mostmár teljesen be vagyok zsongva.. annak ellenére, hogy sehol nem tartok... X"D És igen.. felejthetetlen lesz... az tuti^^
    A mosolyt illetően... igaz, hogy jobb, ha "kijön"... de... néha jobb, ha inkább csak mosolygok, mert ha az emberek meglátják rajtam a bajom, akkor mind segítei akarnak. és van, amikor nem tudnak, és attól csak még rosszabb. Van, amikor az a mosoly egy pajzs, egy kis védelem, amíg sikerül megoldanom és megemésztenem magamban a dolgokat, amik elszomorítanak.. Mert.. nem szeretem, ha az emberek mindig a segítségemre sietnek... olyankor haszontalannak és tehetetlennek érzem magam... Viszont, ha sikerül egyedül megoldanom a problémáimat, az csak erősebbé tehet.

    Lehet, ez most egy kicsit megint zavaros volt.. de...így gondolom... =^.^=

    VálaszTörlés